El sem tudjátok hinni, mennyire boldoggá tettetek! A blog épphogy kitárta kapuit, máris öt rendszeres olvasóm lett, valamint a prológushoz kaptam három megindító véleményt. Ez több, mint felemelő érzés, nem számítottam ilyen remek fogadtatásra. Megmelengeti a szívem az a fajta bizalom, mellyel a történetemhez fordultok, ugyanakkor kissé megijeszt, mert így még nagyobbak az elvárásaim magam felé. Mindenesetre, remélem, hogy senkinek nem okozok majd csalódást!
Jó olvasást az első fejezethez!
Csók,
Nici M.
*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*.*
1. fejezet - Rebekah
Rebekah Mikaelson több, mint ezer éve élt labilis bátyja mellett, mégsem tudott kellőképpen hozzászokni hirtelen dühkitöréseihez. Olykor, egy hajszálnyi pillanatra ugyanis, Niklaus megrémítette őt. Nem attól a hibridtől tartott, ki embereket ölt, ki az emberek vérére szomjazott, hiszem ő maga sem számított nála különbnek. Nem, Rebekah Mikaelson attól a férfitól tartott, kivé akkor vált, mikor elveszített valaki számára fontos személyt. A szörnyű veszteségnek fájdalma megváltoztatta őt, kegyetlenné, kíméletlenné tette, s ezen alkalmakkor azt kívánta, bár elbújhatna előle.
- Szükségem van némi friss levegőre. - Szavait Nikhez intézte, ám ő úgy tett, mintha meg sem hallaná, sztoikus nyugalommal kortyolt még egyet az ölében vonagló fiatal kis csitriből. Ajkait vékony nyakára tapasztotta, s hagyta, bíboros vére hadd csorogjon kirívóan rövid ruhájára. Szegény leány alig tölthette be még a tizenhetet, éretlen fruskának tűnt, finom, szeplős arccal és dús, aranybarna hajzattal. Mutatós teremtésnek tűnt, kár érte. Bátyja, egyik erős karjával átfogta vékony derekát, míg másik kezével rendezett tincsei közé túrt. Nik imádta felborzolni mások tökéletes, tiszta tollait, szerette, ha az embereket áttérítheti a "sötét oldalára".
- Menj! - mordult fel, ahogy mérgesen az ajtó felé intett. Klaus nem szerette, ha vacsora közben zavarják, márpedig Bekah nem merte az engedélye nélkül elhagyni a lebujt, hová ismét kényszerültek. Mindenük odaveszett. Mikael haragja ismét utolérte őket, rettenetes pusztulást hagyott maga után, városok égtek porrá, hová letette lábait. New Orleansra gondolt, lágy melódiájára, kellemes hangulatára, amitől megint könnybe lábadt a szeme és keserű csalódottság telepedett szívére. Igazságtalanság, mocskos igazságtalanság, gondolta ingerülten, miközben a sötét utcákat járta.
New Yorkba költöztek.
Rebekah Európába szeretett volna menni, visszatérni Olaszországba, talán Franciaországba, ám Nic hajthatatlannak bizonyult, így hát a nő lemondott álmáról - ismét. Bár ez a hatalmas város is gyönyörűnek tetszett, villódzó fényeivel, varázslatos színeivel, alig láthatott belőle valamit. Fattyú fivére kézen fogta őt legutóbbi menekülésüknek éjjelén, s jószerével karjaiban cipelte el őt, eltakarva előle minden szépséget. Bekah maradni vágyott, teljesen elbűvölte őt a Chicago-i elegancia és már egészen beleélte magát, miszerint még évekig maradhatnak. Stefannel.
Megrázta fejét.
Nem vágyott most saját önpusztító gondolataira, csupán sétálni kívánt, egyedül, a régi utcalámpák gyér fényében. Érezni akarta a grafitszürke macskaköveket, így hát lekapta fekete, lakkozott törpesarkúját. Mezítláb lépdelt tovább, lassan, ráérősen. Hiszen övé az örökkévalóság minden egyes perce. Felkacag, ám nevetése cseppet sem örömteli, zaklatott fanyarúság formájában tör fel torkán. Lelkének kínja felreppen ajkairól, ám hamar rendezi vonásait. Ő egy Mikaelson, egy az Eredetiek közül és ha egyszer úgy is dönt, megszabadul a rákényszerített öröklétnek, vámpírt megpróbáltató átkától, felemelt fejjel, büszkén fogja tenni. Becsülettel és tartással, pontosan úgy, ahogyan az hozzá méltó lenne.
Ám előtte még sok minden vár rá, előtte még bizonyítania kell magának, anyjuknak és Elijah-nak. Bolondul becsületes bátyjának tudnia kell, miszerint ő sosem lesz képes a napos oldalra küldeni Niklaust, de Bekah igenis meg tudja majd tenni. Ott, abban a pillanatban, mezítláb állva a poros úton, egy árva lélek nélkül, Rebekah megfogadta, rátalál Stefanre és végre igazán tenni fog a maga és fivére boldogságáért.
- Szükségem van némi friss levegőre. - Szavait Nikhez intézte, ám ő úgy tett, mintha meg sem hallaná, sztoikus nyugalommal kortyolt még egyet az ölében vonagló fiatal kis csitriből. Ajkait vékony nyakára tapasztotta, s hagyta, bíboros vére hadd csorogjon kirívóan rövid ruhájára. Szegény leány alig tölthette be még a tizenhetet, éretlen fruskának tűnt, finom, szeplős arccal és dús, aranybarna hajzattal. Mutatós teremtésnek tűnt, kár érte. Bátyja, egyik erős karjával átfogta vékony derekát, míg másik kezével rendezett tincsei közé túrt. Nik imádta felborzolni mások tökéletes, tiszta tollait, szerette, ha az embereket áttérítheti a "sötét oldalára".
- Menj! - mordult fel, ahogy mérgesen az ajtó felé intett. Klaus nem szerette, ha vacsora közben zavarják, márpedig Bekah nem merte az engedélye nélkül elhagyni a lebujt, hová ismét kényszerültek. Mindenük odaveszett. Mikael haragja ismét utolérte őket, rettenetes pusztulást hagyott maga után, városok égtek porrá, hová letette lábait. New Orleansra gondolt, lágy melódiájára, kellemes hangulatára, amitől megint könnybe lábadt a szeme és keserű csalódottság telepedett szívére. Igazságtalanság, mocskos igazságtalanság, gondolta ingerülten, miközben a sötét utcákat járta.
New Yorkba költöztek.
Rebekah Európába szeretett volna menni, visszatérni Olaszországba, talán Franciaországba, ám Nic hajthatatlannak bizonyult, így hát a nő lemondott álmáról - ismét. Bár ez a hatalmas város is gyönyörűnek tetszett, villódzó fényeivel, varázslatos színeivel, alig láthatott belőle valamit. Fattyú fivére kézen fogta őt legutóbbi menekülésüknek éjjelén, s jószerével karjaiban cipelte el őt, eltakarva előle minden szépséget. Bekah maradni vágyott, teljesen elbűvölte őt a Chicago-i elegancia és már egészen beleélte magát, miszerint még évekig maradhatnak. Stefannel.Megrázta fejét.
Nem vágyott most saját önpusztító gondolataira, csupán sétálni kívánt, egyedül, a régi utcalámpák gyér fényében. Érezni akarta a grafitszürke macskaköveket, így hát lekapta fekete, lakkozott törpesarkúját. Mezítláb lépdelt tovább, lassan, ráérősen. Hiszen övé az örökkévalóság minden egyes perce. Felkacag, ám nevetése cseppet sem örömteli, zaklatott fanyarúság formájában tör fel torkán. Lelkének kínja felreppen ajkairól, ám hamar rendezi vonásait. Ő egy Mikaelson, egy az Eredetiek közül és ha egyszer úgy is dönt, megszabadul a rákényszerített öröklétnek, vámpírt megpróbáltató átkától, felemelt fejjel, büszkén fogja tenni. Becsülettel és tartással, pontosan úgy, ahogyan az hozzá méltó lenne.
Ám előtte még sok minden vár rá, előtte még bizonyítania kell magának, anyjuknak és Elijah-nak. Bolondul becsületes bátyjának tudnia kell, miszerint ő sosem lesz képes a napos oldalra küldeni Niklaust, de Bekah igenis meg tudja majd tenni. Ott, abban a pillanatban, mezítláb állva a poros úton, egy árva lélek nélkül, Rebekah megfogadta, rátalál Stefanre és végre igazán tenni fog a maga és fivére boldogságáért.
